Lóerő |
Öreg székely bácsi megy az országúton, egyszer csak megáll melette egy Mercedes, kihajolnak az ablakon és megkérdezik a bácsit: – Hány lóerős a szekér, papa? – Kettő, hát a tied? – 320 – mondja a sofőr és nagy gázt adva elhúz. Pár kilométerrel arrébb az öreg látja, hogy a Mercedes nekiment egy fának. Erre gúnyosan így szól: – Mi van fiam, szétszaladt a ménes? |
Esik az eső |
Két székely találkozik az erdőben. – Adjon Isten! – Adjon Isten! Leülnek egy kidőlt fára. Miközben ott üldögélnek, elkezd esni az eső. – Megeredt. – Meg. Jó negyed óra múlva arra siet az erdész, felhajtott gallérral, döbbenten áll meg a két székely előtt. – Maguk meg mit csinálnak itt ebben a szakadó esőben? – Beszégetünk! |
Székely farmer |
A székely farmer legjobban tejelő tehene eltűnik, ezért elmegy egy ügyvédhez, bepereli kártérítésre a vasutat, mondván, hogy a sínek a földjén mennek át, és a vonat valószínűleg elütötte a tehenet. Még mielőtt elkezdődne a per, a vasúti társaság ügyvédje elmegy a farmerhez, és megpróbál vele egy bizonyos összegben megegyezni, de csak a felét adják neki, mint amennyit kért. Az öreg köti az ebet a karóhoz, de az ügyvédje tanácsára végül elfogadja a kisebb összeget. Ahogy a vasúti társaság ügyvédje elment, a farmer ügyvédje mondja az ügyfelének: – Tudja, megmondom őszintén, nem sok esélyünk volt megnyerni a pert… – Hogy őszinte legyek – mondja a farmer -, én is kezdtem kételkedni benne, amikor láttam ezt a hülye tehenet besétálni a kapun. |
A kanyar |
A székely utast vesz föl a kocsijára. Ahogy mennek a kanyargós úton, egy kivételesen éles kanyar tűnik fel előttük, de a székely nem fékez, sőt odacsap a lovak közé. – Fékezzen bátyám, mert kisodródunk! – Negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart. Nem is lassítanak, és be is veszik a kanyart. Nemsokára egy újabb éles kanyar tűnik föl előttük. Az utas megint megszólal: – Fékezzünk, bátyám, mert itt halunk meg! – Negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart. Nem lassítanak, de beveszik ezt a kanyart is. Ezután egy harmadik kanyar is föltűnik, de az utas már nem szól semmit, gondolja, tudja a székely a dolgát. A kanyarnál a kocsi kisodródik, felborul és drabaokra törik. A kocsi roncsai közül egyszer csak kikászálódik az öreg székely, és így szól: – Negyven éve ezen az úton járok, de ezt a kanyart még sose sikerült bevennem! |
Néma székely |
Baba született székelyéknél. Pár év eltelik, a gyerek szépen halad: jár, mosolyog, játszik. Egyetlen baj, hogy beszélnie is kellene már, de az csak nem szólal meg. Betölti a hat éves kort, de semmi. Aggódnak a szülők, orvoshoz is viszik. Az mindent rendben talál, a némaság oka számára is titok. Az idő múlik, végül is a szülők beletörődnek. Ha nem beszél, hát nem beszél, csakis az ő fiacskájuk. Valahol a gyerek 14. születésnapja körül ebédelni ül össze a család. A tányérokban gőzölög a húsleves. Egyszer csak megszólal a gyerek: – Sót! Az egész család meglepődik. – Jajj, de boldog vagyok! – szól az anyja. – Te beszélsz fiam? – Beszélök. – Hát az isten szerelmére, eddig mér nem mondtál semmit? – Eddig ölég sós vót a leves. |
Gané |
Istálló körül tevékenykedik a székelybácsi. A szomszéd érdeklődik: – Mit csinálsz, Pista? – Hányom a ganyét! – Hát mi a fenét ettél? |
Kidobja a baltát |
Az öreg székely várja haza a fiát, egyszer csak kopogtatnak. Kérdi az öreg: – Te vagy az fiam? Nincs válasz! Kikiabál még egyszer, te vagy az fiam? Nincs válasz! Harmadszor is kiszól, de mivel nincs válasz, kidobja a baltát. Utána kimegy, hát látja, hogy a fiából áll ki a balta! Kérdi: – Miért nem szóltál, fiam? Mire az: – Hát bólintottam, apám! |
Tud ám! |
– Áron bátyám! Asztán tud-e még? – Hát hogyne tudnék, fiam! Csak… már nem bírok… |
A helyi patikus |
Házsártos, veszekedős anyósa volt a székelynek. Tudván ezt, üzent neki a helyi patikus, hogy van egy jófajta orvossága ez ellen. A székely elment hozzá a szerért, s a patikus adott neki két hatalmas pofont. – Na, ezt adja be az anyósának, mert az ő bajára ez a legjobb orvosság. Legközelebb, amikor az anyós megint elkezdett kárálni, a székely szó nélkül pofon teremtette. S lám, az orvosság hatott, az asszony elcsöndesedett. Amikor a székely ismét elment a gyógyszertárba, a patikus megkérdezte: – No, használt a múltkor a gyógyszer? – Hogy használt-e? Mihelyst beadtam egy porciót, nyomban meggyógyult. A második pofonra… (ezzel képen teremtette a patikust) … már nem is volt szükségem, hát visszahoztam! |
Faragás |
Az öreg székely nekiáll reggel egy nagy farönköt faragni. Elmegy a háza előtt a szomszédja és megkérdi: – Mi lesz abból, szomszéd?… – Ebből, fiam, gerenda! – válaszol a székely. Nem sokkal később a szomszéd megint elmegy a ház előtt, látja, hogy az öreg még mindig nagy munkában van, ugyanazt a rönköt faragja egyre kisebbre. – Hát mégis, mi lesz ez szomszéd? – Ebből, fiam, kocsirúd. Dél tájékán a székely térdig érő forgácsban ül, és még mindig farag. A szomszéd újra kíváncsiskodik: – Mi lesz ez? – Ebből, fiam, székláb. Estefelé már nagy forgács gyűlik össze az öregnél, de ő még mindig farag. A szomszéd naná hogy ismét érdeklődik: – Kicsi ez széklábnak is, mégis mi lesz ez, szomszéd? Mire az öreg: – Ebből, fiam, fogpiszkáló… ha el nem cseszem már megint… |
Parasztbácsi |
Székely parasztbácsi telefonál a rádió kívánságműsorába: – Találtam egy pénztárcát, benne van 30.000 forint, 500 dollár és 30.000 euró. – mondja a bácsika. – Ez igen gratulálok, más nincs benne? – De egy névjegykártya, valami Kovács. Na, ennek a Kovácsnak szeretnék küldeni egy számot. |
Gané |
Istálló körül tevékenykedik a székelybácsi. A szomszéd érdeklődik: – Mit csinálsz, Pista? – Hányom a ganyét! – Hát mi a fenét ettél? |
Egy demizson pálinka |
Az öreg székely száz éves, és az újságíró elmegy hozzá, hogy meginterjúvolja. – János bácsi, legyen szíves, mondjon nekünk az életéből egy vidám történetet. Az öreg elkezdi: – Már vagy nyolcvan éve történt, mikor a szomszédom átjött, és mondta, hogy nem találja a birkáit. Rögtön keresésükre indultunk vagy öten egy demizson pálinkával. Sokáig keresgéltük az eltévedt birkákat, és közben eliszogattuk a pálinkát. Mikor megtaláltuk a birkákat, mindet meghágtuk. Az volt ám a szórakozás! Az újságíró gondolja, hogy ezt a történetet nem írhatja meg az újságban, és kéri az öreget, hogy meséljen neki másikat. Az öreg megint elkezdi: – Már vagy hetven éve történt, hogy a szomszédom átjött, hogy elszökött a felesége. Vagy öten a feleség keresésére indultunk egy demizson pálinkával. Sokáig keresgéltük az eltévedt feleséget, és közben eliszogattuk a pálinkát. Mikor megtaláltuk, mindannyian meghágtuk az asszonyt. Az volt ám a szórakozás! Az újságíró ideges, mert ez a történet sem alkalmas arra, hogy megírja. Gondol egyet és így szól az öreghez: – Jól van János bácsi, talán inkább hagyjuk a vidám történeteket. Nem történt magával a hosszú élete során valami szomorú, amiből az újságolvasók tanulhatnának? Az öreg arca egyszerre elkomorodik: – Már vagy ötven éve törtent, hogy egyszer eltévedtem… |
Faragás |
Az öreg székely nekiáll reggel egy nagy farönköt faragni. Elmegy a háza előtt a szomszédja és megkérdi: – Mi lesz abból, szomszéd?… – Ebből, fiam, gerenda! – válaszol a székely. Nem sokkal később a szomszéd megint elmegy a ház előtt, látja, hogy az öreg még mindig nagy munkában van, ugyanazt a rönköt faragja egyre kisebbre. – Hát mégis, mi lesz ez szomszéd? – Ebből, fiam, kocsirúd. Dél tájékán a székely térdig érő forgácsban ül, és még mindig farag. A szomszéd újra kíváncsiskodik: – Mi lesz ez? – Ebből, fiam, székláb. Estefelé már nagy forgács gyűlik össze az öregnél, de ő még mindig farag. A szomszéd naná hogy ismét érdeklődik: – Kicsi ez széklábnak is, mégis mi lesz ez, szomszéd? Mire az öreg: – Ebből, fiam, fogpiszkáló… ha el nem cseszem már megint… |
Olvasni jó |
Az öreg székelyhez egy újságíró látogat le falura, hogy riportot készítsen kisiskolások részére. – Kérem mondja el egy napját! – Hát édes fiam, reggel felkelek, megeszek egy fél oldal szalonnát. Megiszok rá 4-5 pálinkát… – Na de bátyám, ezt így nem lehet, mondja inkább hogy könyvet olvas. – Jól van fiam. Tehát felkelek reggel, megeszek egy fél oldal szalonnát. Elolvasok 4-5 könyvet, aztán addig dolgozok kinn a szántón, amíg olyannyira megnő a tudásszomjam, hogy 5-6 könyvet ismét el kell olvasnom. Bele is szédülök a sok olvasásba, ezért lefekszem, pihenek egyet. Mikor felébredek, megeszek egy jó nagy darab csülköt 1 vekni kenyérrel. Ebéd után elmegyek a könyvtárba. A Pista már rendszerint ott vár. Együtt elolvasunk vagy 12-t, egészen addig, amíg a könyvtár bezár. Utána meg átmegyünk a Józsihoz, mert neki meg nyomdája van! |
Székely bácsi a repülőn |
Először utazik a székely bácsi a repülőn. Kérdezi a stewardestől: – Mondja kedves, aztán van-e itt elég ejtőernyő mindenkinek? – Nagyon ritka, hogy egy repülő lezuhanna, így mi nem tartunk ejtőernyőt! – Hát a hajók is ritkán süllyednek el, aztán ott mégis mindig van mentőcsónak… pedig gondolom úszni többen tudnak, mint repülni! |
Furulya |
Székely meg a fia mennek az erdőben. Egyszercsak találnak egy puskát. Állnak mellette egy darabig, mire a fiú megszólal: – Hát mi lehet ez édesapám? Pár perc múlva: – Édös fiam, emmeg beztosan egy furulya. Elrakják, mennek tovább. A fiút csak nem hagyja nyugodni a dolog, megkérdi vagy öt mérfölddel odébb: – Osztán, ha ez egy furulya, hát mér nem próbáljuk ki? Pár perc múlva mondja az öreg: – Hát, próbáljuk, fiam. Pár mérföldnyire meg is állnak, előveszik az instrumentumot. Megszólal a fiú: – Osztán, ha kipróbáljuk, az hogyan lössz? – Hát, fiam, majd én fulom, te mög nyomogassad, oszt majd csak mögszólal. Így is történik: az öreg bekapja a puska csövét, fújja rettenetesen, a fiú meg a ravasszal babrál. Egyszer csak elsül a puska, az öreg szája meg fülig fölreped. Aszongya erre a fiú: – Hát, ne vigyorogjon, idösapám, mert én kurvára mögijedtem! |
Fingás |
A székely fintorogva beleszagol a levegőbe: – Fiam, te voltál? – Nem. – Asszony, akkor te? – Nem. – Akkor én. |
Tinta |
Hajnali kettőkor verik az öreg székely ablakát. – Ki az? – kérdi álmosan. – Én vagyok az Áron bácsi, a Gergő, a szomszéd legény! Van magának itthon tintája? – Nincsen fiam – válaszolja, majd megint elalszik. Húsz perc múlva megint verik az ablakot… – Ki az? – hangzik a kérdés megint. – Én vagyok Áron bácsi, a Gergő, hoztam magának tintát… |
Mennyi az idő |
Székely bácsi kérdezi a fiától, hogy mennyi az idő. – 10 perc múlva kettő – feleli az, mire kap egy taslit. – Ezt miért kaptam? – kérdi, mire a válasz: – Nem azt kérdeztem, hogy 10 perc múlva mennyi idő lesz.. |
Székely viccek
Beteg tehén |
János bácsi pipázva álldogál a kapuban. Mihály bácsi vezet egy tehenet épp a kapu előtt. – Mihály bácsi, hova viszi azt a tehenet? – Az orvoshoz. – Miért? Beteg az a tehén? – Nem beteg az. – Nem ad elég tejet az a tehen? – Húsz litert tejel minden nap! – Nem borjadzik az a tehén? – Dehogynem, a tavasszal hármat is borjadzott! – Az Isten szerelmére, akkor mi a fenének viszi az orvoshoz? – Mert az övé. |
Mordály |
A székely meg a fia mennek az erdőben, a fiú az egyik bokor alatt talál egy régi mordályt. Kérdezi az apját: – Mi vóna ez édesapám? – Trombita. – szájába veszi és fujni kezdi, de a puska eldurran, az öregnek meg fülig reped a szája. A gyerek kisvártatva megszólal: – Hát édesapám hiába nevet, én azért egy kicsit megijedtem! |
A helyi patikus |
Házsártos, veszekedős anyósa volt a székelynek. Tudván ezt, üzent neki a helyi patikus, hogy van egy jófajta orvossága ez ellen. A székely elment hozzá a szerért, s a patikus adott neki két hatalmas pofont. – Na, ezt adja be az anyósának, mert az ő bajára ez a legjobb orvosság. Legközelebb, amikor az anyós megint elkezdett kárálni, a székely szó nélkül pofon teremtette. S lám, az orvosság hatott, az asszony elcsöndesedett. Amikor a székely ismét elment a gyógyszertárba, a patikus megkérdezte: – No, használt a múltkor a gyógyszer? – Hogy használt-e? Mihelyst beadtam egy porciót, nyomban meggyógyult. A második pofonra… (ezzel képen teremtette a patikust) … már nem is volt szükségem, hát visszahoztam! |
Bolha |
Bolhaírtó port árul a székely vásározó, de valójában az csak téglapor volt, szépen csomagolva. Vették is a népek mint a cukrot. – Aztán mondja csak, hogy kell használni ezt a bolhaport? – Meg kell fogni a bolhát, és az orrára kell tenni egy csipettel, attól felfordul. – Hogy mondja kend? Hiszen ha megfogom, már nem kell a por, mert agyonnyomom… – Agyonnyomni? – Az sem rossz módszer… |
Medve |
Kiabál a székely legény az apjának: – Édesapám, fogtam egy medvét! – Jól van, hozd ide! – Nem tudom, mert nem enged el! |
Hátsó kerék |
Székely és a fia mennek a szekéren, megszólal a fiú: – A hátsó kerék ki akar esni, édesapám. Leszáll az öreg, megnézi a kereket. – Nem akar az leesni, fiam! Mennek tovább, megint megszólal a gyerek: – Le akar esni a hátsó kerék! Megint leszáll az apja és mondja: – Dehogy akar az leesni! Újra elindulnak, de a gyerek még kétszer eljátssza ugyanezt az apjával, mire az kifakad: – Nem akar az leesni, hogy a jó ég áldjon meg! – Akarni akar… csak nem engedi a csapszeg! |
Lópor |
A székelynek köhög a lova. Elmegy az állatorvoshoz, aki lóport ír fel az állat számára, hogy a székely fújja a ló szájába. Két hét múlva találkozik az orvos a székellyel, és megkérdi, hogy használt-e a por? Mire a székely: – Dehogy, a rühes dög hamarabb fújt, mint én… |
Harang |
Két székely atyafi nézelődik a vásár után a brassói Fekete templom körül. Csodálják az öreg építményt, megnézik a Honterus-szobrot, majd távolról nézik a tömött tornyot, melynek ablakain át jól látszik a nagyharang. – Mondja, bátya – szól a fiatalabbik – hogyan kerülhetett az a hatalmas harang a toronyba? – Hát hogyan másképp, mint csengettyű korában? |
Favágók |
Öreg székely meg a fia fát vágnak. A fiú odasuhint, hát véletlenül levágja az apja lábát. Erre az öreg: – Áron, még egy ilyen és seggbe rúglak! |
András |
– Komám, én ki nem állhatom az Andrást. – Hát én se. – Miért, te mennyivel tartozol neki? |
Székely viccek
Csirkével |
Az öreg székely bemegy a városi bordélyházba és mondja: – Nőt akarok ! – Papa, mostanság már nem nővel szokták hanem csirkével! – Akkor kérek egy csirkét! Megkapja, felmegy a szobára és jól elhancúrozik vele. Másnap megy megint: – Kérek egy csirkét! – Ma már nem a csirke hanem a peepshow a menő! – Akkor legyen az. Beül a fülkébe és látja hogy egy nő öt palival szexel. Nézi nézi és átszól a szomszéd kukkolónak: – Nem semmi a műsor! – Ez semmi, látta volna tegnap az öreget a csirkével! |
Esik az eső |
Két székely találkozik az erdőben. – Adjon Isten! – Adjon Isten! Leülnek egy kidőlt fára. Miközben ott üldögélnek, elkezd esni az eső. – Megeredt. – Meg. Jó negyed óra múlva arra siet az erdész, felhajtott gallérral, döbbenten áll meg a két székely előtt. – Maguk meg mit csinálnak itt ebben a szakadó esőben? – Beszégetünk! |
Tésztagyár |
Hajtja a székely bácsi komótosan a szekerét. Egyszer csak lelassít mellette egy kocsi és kiszól a sofőr: – Bácsi, nem tudná megmondani merre van a makaróni gyár? – Nem tudom fiam. A kocsi továbbhajt, a székely bácsi elgondolkozik, aztán utána kiált: – Jóember, nem a tésztagyárat keresi? A sofőr örömmel tolat vissza: – De igen, tudja hol van? – Dehogy tudom, fiam. |
Megállnak a lovak |
A székely bácsi ül a szekéren. Egyszer csak megállnak a lovak. A bácsi jól odasóz nekik: – Gyííí! A lovak meg sem moccannak. A bácsi újra odacsap az ostorral: – Gyííí! A lovak megint nem mozdulnak. A bácsi leszáll a bakról, előremegy a lovakhoz, és észreveszi, hogy közvetlenül a lovak előtt egy óriási szakadék tátong. Erre visszamászik a bakra és így szól: – Helyesbítek: Hóóó! |
Tehén |
Székely bácsi stoppol az út szélén a tehenével. Éppen arra jön egy mercis pofa és megáll. – Merre, bácsi? – Csak ide az első faluba. – Üljön be, a tehenét pedig kösse hátra. A mercis elindul úgy 40 km/h sebességgel, hátrapillant a tehénre, mely csak bandukol a kocsi után. A mercis most már 120km/h-ás sebességgel halad. Hátrapillant és megdöbbenve észleli, hogy a tehén kocog, míg a kocsi 120-al halad. Felidegeskedik erre a mercis és maximális gázzal vagy 200-al kezd repeszteni. Visszapillant és látja, hogy a tehén lógatja a nyelvét. Mondja is a székely bácsinak, hogy lóg a tehén nyelve! – Jaja, a tehenem mindig így jelez, amikor előzni akar! |
Ajándék ló |
A székelygyerek odamegy az édesapjához: – Boldog szülinapot édesapám! – Köszönöm fiam! – Vettem magának ajándékba egy lovat, de sajnos nagyon drága volt, úgyhogy csak részletre tudtam megvenni. – Nem baj fiam. – Kezdetnek itt van egy nagy lófasz. |
Borotva |
A Székely bácsi nagy kínlódás közepette borotválkozik. Odaszól a gyereke: – Mi a baj, édesapám? – Életlen a borotva. Nem viszi a szakállamat! – Na ne mondja már édesapám, hogy keményebb a maga szakálla, mint az a konzervdoboz, amit most nyitottam ki vele! |
Fényes csizma |
Egy székely fiatalember el szeretne menni a bálba, de nincsen ünneplős cipője. Elhatározza hogy kifényesíti a gumicsizmáját és abban megy majd el táncolni. Így is tesz. Aznap este a bálban először Annát kéri fel táncolni. Tánc közben lenéz, és azt mondja: – Anna, rajtad kék bugyi van. – Hát ezt honnan tudod? – Tudom. Másodszorra Natasát kéri fel táncolni. Tánc közben ismét lenéz és azt mondja: – Natasa, rajtad fehér bugyi van. – Ezt meg honnan tudod? – Tudom. Harmadszorra Nórát kéri fel táncolni. Tánc közben megint lenéz, majd ijedten felkapja a fejét: – Nóra, van rajtad bugyi? – Nincs. – válaszolja. – Huh, már azt hittem, hogy a csizmám repedt szét. |
A székely tehene |
Beteg a székely tehene. Megkérdezi a szomszédját, hátha tud segíteni. – Mit adott maga a tehenének, amikor az beteg volt? – Hát terpentint. Másnap megint találkoznak. Mondja az első székely: – Szomszéd, megdöglött a tehenem a terpentintől. – Az enyém is. |
Pályaudvar |
Városi fickó sétál az egyik faluban, és a pályaudvart keresi. Meglát egy székelyt, odamegy és érdeklődik, hogy hány percre van a pályaudvar. – Hát, ha itt megy az úton egyenesen, akkor kb. 40 perc, de ha kerül egyet és a mező felé megy, akkor csak 25 perc. – Hogyhogy a kerülőúton gyorsabb? – Hát mert ott ki van engedve a bika. |