Rövid viccek – Ügyvéd viccek

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Jó hír is van

Ügyvéd beszámol védencének:
– Van egy jó és egy rossz hírem, melyiket mondjam először?
– A rosszat, ügyvéd úr.
– Sajnos, a laboreredmény szerint a maga vére megegyezik a gyilkosság helyszínén talált vérmintával.
– És mi a jó hír?
– Alacsony a koleszterinszintje.

Más ember

– Vádlott, próbáljon végre más ember lenni!
– Én megpróbáltam bíró úr, de akkor meg három évet kaptam okirathamisításért.

Halott ügyvéd

Az ügyvéd temetésén az egyik ügyvédkolléga felfigyel egy kisebb csoportra, akik a többi meghívottól elkülönülve beszélgetnek. Odamegy hozzájuk, és megkérdi:
– Önök rokonok?
– Nem, mi mindannyian a kliensei voltunk.
– És ennyire tisztelték, hogy eljöttek leróni a kegyeletüket?
– Á nem, csak meg akarunk bizonyosodni róla, hogy tényleg meghalt…

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Esküvő a mennyekben

A fiatal pár éppen az esküvő előtti napon szenved autóbalesetet. Mindketten meghalnak és felkerülnek a mennyekbe, Szent Péter színe elé. Megkérdik tőle, hogy lehetséges lenne-e, hogy összeházasodjanak a Mennyországban?
– Jól van, várjatok itt, gondolkodjatok el azon, tényleg szeretnétek-e házastársak lenni. Nemsokára visszajövök, ha még akkor is szeretitek egymást, akkor nem bánom.
6 hónap múlva Szent Péter végre megjelenik egy pappal az oldalán:
– Na, gyermekeim, hogyan döntöttetek?
– Még mindig szeretjük egymást, és szeretnénk összeházasodni! – mondja a fiú. – De azt azért megkérdezném, ha mégsem sikerül a házasság, ugye elválhatunk?
– Az lehetetlen! – mondja Szent Péter. – Hat hónapba telt, mire találtam itt fent egy papot! Mit gondolsz, mikorra találnék itt egy válóperes ügyvédet?

Megvesztegetés

A per előtt az ügyvéd biztosítja a gazdát, hogy nyerni fog.
– Nem segítene a dolgon, ha küldenék a bírónak egy-két kacsát? – kérdezi a gazda.
– Ó, egek! Eszébe ne jusson – feleli az ügyvéd. – Ezzel csak ártana magának, a bíró megvesztegetési kísérletnek tekintené.
A tárgyalás után az ügyvéd gratulál ügyfelének, amiért felmentették:
– No látja, ugye megmondtam, hogy megnyerem magának a pert.
– Valóban – így a gazda – de azért én elküldtem azt a két kacsát a másik fickó nevében.

Bizonyíték

A tárgyaláson az ügyész előterjeszti a vádat:
– Bűnösnek tartom a vádlottat betörés elkövetésében, mert megtalálták nála a betöréshez szükséges szerszámokat.
– Ha ez bizonyíték – szól közbe a vádlott – akkor akár házasságtöréssel is vádolhatnak!

Hová lősz?

– Egyedül vagy egy üres szobában. A szobában van egy mérgeskígyó, egy oroszlán, meg egy ügyvéd. A pisztolyodban pontosan három golyó van. Hova lősz először?
– Az ügyvédbe. Hármat.

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Védőügyvéd

Vállalkozó üti a falat a börtönben:
– Az ügyvédemmel akarok beszélni!
– Semmi gond, de a másik falon kopogjon, az ügyvéd úr abban a cellában ül!

Keselyű

– Mi a különbség egy ügyvéd és egy keselyű között?
– ???
– A keselyű megvárja, amíg meghalsz…

Szívátültetés

Egy fickónak szívátültetésre van szüksége. 3 lehetséges donor jön szóba.
1: Atléta: fiatal, egészséges, autóbalesetben halt meg.
2: Egy üzletember: középkorú, nemdohányzó és antialkoholista volt.
3: Egy ügyvéd, 10 évig praktizált, beteges volt, agyvérzésben halt meg.
Doki kérdezi melyiket választja?
– Az ügyvédét!
– Miért?
– Olyan szívet akarok, amit még nem használtak!

Súlyos sérülés

Két autó összeütközik. A tűzoltók hamarosan a helyszínre érkeznek, és megkezdik az autókba szorultak mentését.
– Uram, súlyos a sérülése? – kérdi az egyik tűzoltó a sofőrtől.
– Nem tudom, még nem beszéltem az ügyvédemmel – válaszolja a sofőr.

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Ideális páciensek

Hat sebész iszogat, és arról beszélgetnek, milyenek az ideális páciensek.
Mondja az első:
– Én a művészeket szeretem a legjobban. Amikor műtét közben felvágom őket, szinte érzem a belőlük áradó sugárzást és fényt.
– Az semmi! – mondja a másik. – A legjobbak a könyvelők. Az összes belső részük pedánsan helyezkedik el és még be is van számozva!
– Ugyan már! – fanyalog a harmadik. – A könyvtárosok az ideális betegek. Minden belső szervük ABC sorrendben található.
A negyedik is megszólal:
– Személy szerint én a mérnököket kedvelem. Ők mindig megértőek, ha esetleg a műtét végén kimarad néhány alkatrész.
– Mit tudtok ti a műtétekről! – szól közbe az ötödik sebész. – Az ideális páciensek természetesen az ügyvédek! Nincs szívük, sőt gyakorlatilag csak két fontos szervük van: a fejük és a seggük – ráadásul képzeljétek, minden gond nélkül felcserélhető a kettő!

Válóper

Elmegy a paraszt bácsi az ügyvédhez, mert el szeretne válni a feleségétől.
– És Ügyvéd Úr, úgy mégis, mennyiért vállalná el az ügyet?
– 150.000 Ft-ért!
– Meg van maga őrülve!? Beszéltem a vadásszal, 50-ért agyonlövi!

Túszok

Egyszer terroristák foglaltak el egy konferencia központot, ahol éppen ügyvédek tartottak kongresszust. A mintegy 500 túszt fogva tartó bűnözők vezetője félelmetes fenyegetést intézett az épületet körbevevő rendőrökhöz:
– Ha nem teljesítik a követeléseiket, minden órában szabadon engedünk egy ügyvédet…

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Szendvics

Két ügyvéd bemegy egy éttermebe, leülnek, kérnek egy pohár vizet, majd kinyitják az aktatáskájukat és elővesznek egy-egy szendvicset. A pincér felháborodva mondja nekik:
– De uraim! Ez egy étterem! Itt nem ehetik a saját szendvicsüket!
A két ügyvéd egymásra néz, megvonják a vállukat, kicserélik egymás közt a szendvicseiket, majd nyugodtan elkezdenek falatozni.

Tandíj

Egy cégnél jogtanácsost keresnek. Bemegy a jelentkező, a felvételis megkérdezi:
– Tudja, nekünk becsületes ügyvédre van szükségünk. Annak tartja magát?
– Igen. Mondok is egy példát: apám 20.000 dollárt költött a taníttatásomra, amit azonnal visszafizettem neki, amint vége lett az első peremnek.
– És mi volt az első ügye?
– Az apám beperelt a tandíjért…

Becsületes ügyvéd

Becsületes ügyvédet találni elég nehéz, de szerencsére a legtöbb embernek nem is ilyenek kellenek…

Közlekedési baleset

Egy férfi közlekedési balaesetet okoz, és ügyvédhez fordul segítségért.
– Ha jól értem – mondja az ügyvéd -, azt kéne bebizonyítanunk, hogy a kerékpáros akit elgázolt, 120 km/h-s sebességgel száguldott át a kereszteződésen, és a macska ami ekkor szaladt át az úton, akkora volt, hogy akadályozta a látását…

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Végrendelet

Egy roskatag vénlány végrendeletet fogalmaztat az ügyvédjével.
90.000 dollárt letétbe helyez a temetésére és 100.000 dollárt szán annak a fiatalembernek, aki életében utoljára egy feledhetetlen hétvégével ajándékozza meg.
A nyakig adósságokban úszó fiatal ügyvéd megtárgyalja otthon a dolgot a feleségével, s bejelentkezik az idős hölgynél szombat reggelre. Vasárnap este a feleség hiába várja az urát, az ifjú férj helyett csupán egy távirat érkezik:
„Drágám, még egy hétig maradok. Mary úgy döntött, hogy mégis inkább az állam temesse majd el.”

A csinos titkárnő

Egy ügyvédi iroda két tulajdonosa kiszemeli magának a csinos titkárnőt. Egyikük be is cserkészi, és másnap meséli társának:
– Barátom, kicsit csalódtam. A feleségem sokkal jobb.
Erre a másik is ráhajt a titkárnőre, másnap neki is sikerül. Kérdezi a társa:
– Na, milyen volt?
– Hát, öregem, igazad volt. A feleséged tényleg jobb.

Űrhajósok

A NASA az első Mars-expedíciót szervezi, azonban a nehézségek miatt az űrhajósokat nem tudnák visszahozni, így elhatározzák, hogy csak egy embert küldenek. Nekiállnak hát önkéntest keresni az öngyilkos akcióra.
Jön az első jelentkező, egy mérnök:
– Én egymillió dollárt kérek cserébe, ezt az egyetemre hagynám, hogy ezzel is hozzájáruljak az emberiség fejlődéséhez!
A második jelölt egy orvos:
– Én kétmillió dollárt kérnék. Egymilliót hagynék a családomra, a másikat pedig a kórházra hagynám, hogy ezzel is segítsek az emberek szenvedését csökkenteni.
Végül, a harmadik önkéntes, egy ügyvéd:
– Én hárommillió dollárt kérek!
– Hogy-hogy hárommilliót?
– Nézzék, egymilliót adnék maguknak, egymilliót megtartanék magamnak, a harmadik millióért meg menjen a mérnök!

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Az ügyvéd névjegykártyája

A repülőn elromlik az egyik hajtómű, a pilóta rádión kéri az utasokat, hogy üljenek le, csatolják be magukat, kényszerleszállást hajtanak végre. A bejelentés után megkéri az egyik stewardesst, hogy ellenőrizze az utasokat:
– Mindenki leült, és becsatolta magát?
– Igen, már csak egy ügyvéd osztogatja a névjegykártyáját.

Fű és fadarabok

Egy férfi elmegy a barátjához, és látja, hogy annak autója össze-vissza van törve, fű- és fadarabok vannak mindenfelé, az eleje meg tiszta vér.
– Te meg mit csináltál? – kérdi döbbenten.
– Elütöttem egy ügyvédet – feleli az.
– Gondolom ettől véres az eleje. De mik ezek a fű meg fa maradványok rajta?
– Sajnos bemenekült a parkba.

Pap és ügyvéd

Meghal a pap és az ügyvéd, mindketten felkerülnek a Mennyországba. Míg az ügyvédet körülrajongják az angyalok, a pappal senki sem törődik.
– Halljátok, egész életemben Istent szolgáltam, talán megérdemelnék én is egy kis törődést! – mondja sértődötten.
– Ugyan, hagyd már! – válaszol az egyik angyal – Papok naponta többször is jönnek, ügyvédből viszont ez az első!

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Női ügyvéd

– Mi a különbség egy női ügyvéd és egy vérengző pitbull között?
– ???
– A nő szája ki van rúzsozva.

Botrányos per

Az ügyvéd megnyer egy botrányos pert. A tárgyalás után eléáll egy feldúlt nő.
– Nincs az az aljas, elvetemült, mocskos szemétláda, akinek az ügyét ne vállalná el? – kérdezi.
– Attól függ – válaszolja nyugodtan, elgondolkozva az ügyvéd. – Maga mit követett el?

Közömbös ügyvéd

– Bíró úr, a kirendelt védőm helyett másik ügyvédet szeretnék.
– Miért?
– Mert teljesen közömbös az ügyemben!
– Ügyvéd úr! Mi erről a véleménye?
– Tessék? Elnézést bíró úr, nem figyeltem…

Betörőcsapat

Egy betörőcsapat tévedésből betör az ügyvédek klubjába, és kirabolnak pár ügyvédet. Később megállnak egy sötét sikátorban, hogy elszámoljanak a zsákmánnyal:
– Úgy néz ki, 25 dollárt tudunk elosztani.
– Ugye mondtam – mondja a főnök – hogy vigyázzatok az ügyvédekkel. Mikor betörtünk, még 100 dollárunk volt.

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Hamis tanúzás

– Tudja mi jár azért, ha hamisan tanúskodik? – kérdi a bíró a tanútól.
– Persze, hogy tudom, egy vadonat új Mercedest ígértek érte!

Trabant ügyvédekkel

– Mi az? Két ügyvéd zuhan le egy Trabanttal a szakadékba?
– ???
– Pazarlás! A trabant négy személyes!

Meghalt az ügyvéd

– Elnézést, hogy zavarom, de meghalt az egyik ügyvéd, és a temetésére gyűjtök. Tudna erre a célra áldozni egy fontot?
– Mindössze egy fontot? Barátom, itt egy huszas, temessenek el még tizenkilencet!

Ügyes ügyvéd

– Maga ügyvéd?
– Igen.
– És van ügye?
– Nincs.
– Akkor maga ügyetlen?
– De volt egy ügyem!
– Akkor maga együgyű!
– De azt is elvették.
– Tudom már! Maga ügyefogyott!

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Hasonlóak

– Miben hasonlít a kurva az ügyvédhez?
– ???
– Mindkettőt előre kell fizetni és utána könyörögni nekik, hogy mozogjanak.

Adomány

Bekopogtat a város legsikeresebb ügyvédéhez a városi lelkész adományért:
– Uram, Ön nagyon sikeres ügyvéd, szép vagyonnal. Kérem, adakozzon az egyház javára.
– Tisztelendő úr, hallott róla, hogy apám halálos beteg, és anyám összes pénze elment az ápolására?
– Nem, nem hallottam.
– És arról hallott, hogy a bátyám a háborúban elvesztette mindkét lábát, és segélyekből kell, hogy eltartsa a feleségét és mind a hat gyerekét?
– Nem hallottam.
– És azt hallotta, hogy a húgom férje meghalt egy autóbalesetben, egyetlen fillér nélkül hagyva a családját?
– Nem. Sajnálom.
– Nos, gondolja, hogy ha nekik nem adok egy fillért sem, akkor majd pont az egyháznak fogok?

Válóperes ügyvéd

Egy ember fölkeres egy válóperes ügyvédet, és kéri, hogy segítsen neki diszkréten elválni a feleségétől.
– Természetesen vállalom – mondja az ügyvéd -, de azért árulja el nekem, mit ért diszkrét lebonyolítás alatt?
– Azt szeretném, ügyvéd úr, hogy a feleségem ne tudja meg, mert különben agyonüt…

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Korai halál

Egy ügyvéd meghal, és Szent Péter elé kerül. Kérdezi tőle:
– Miért kellett ilyen fiatalon meghalnom?
– Fiatalon? – csodálkozik Szent Péter – Hiszen az ügyfeleidnek felszámolt munkaórák szerint már legalább 168 éves vagy!

Végrendelet írása

– Ügyvéd úr, szeretnék végrendeletet írni, de sajnos nem tudom, hgyan kell. Segítene megírni?
– Persze, hagyja csak rám az egészet!
– Nos, gondoltam, hogy Ön szeretné a legnagyobb részt, de én azért szeretném, ha a gyerekeim is kapnának egy részt az örökségből…

Valentin-napi képeslap

Egy nő sorban áll a postán, amikor észreveszi, hogy előtte egy középkorú, kopaszodó férfi rengeteg, szívekkel teli képeslapra kis szivecske-bélyegzőt nyomkod, majd elővesz egy parfümös üveget, és az összes lapot egyenként befújja.
A nő nem bírja megállni szó nélkül:
– Mondja, maga mit csinál?
– Szétküldök 1000 darab Valentin-napi képeslapot azzal a szöveggel, hogy: „Találd ki, ki vagyok!”
– De miért?
– Válóperes ügyvéd vagyok.

Kirendelt védő

– Akarja, hogy kirendeljünk önnek egy védőügyvédet? – kérdi az ügyész a vádlottól.
– Köszönöm, inkább egy jó tanút szeretnék.

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Gyilkossági ügy

Gyilkossági ügyben véd az ügyvéd egy embert. Nagyon úgy néz ki, hogy a védence a tettes, de az áldozat holtteste nem került elő, így nem bizonyítható a tett.
Hogy megnyerje az esküdteket, az ügyvéd kieszel egy trükköt:
– Tisztelt Esküdtszék! Hogy bebizonyítsam védencem ártatlanságát, az úgynevezett áldozat egy percen belül azon az ajtón belép, és tisztázza az ügyet!
Valamennyi esküdt odanéz, várnak, de semmi sem történik.
– Nos, tisztelt Bíróság, azt hiszem, ez elég jó példa volt! Gondolják el: önök mindannyian odanéztek az ajtóra, várták, hogy belépjen rajta az, akit állítólag védencem gyilkolt meg. Ez azt bizonyítja, hogy a lelkük mélyén tudják: nem történt gyilkosság!
Az esküdtek láthatóan zavarodottan mennek tanácskozni, majd visszajönnek, és kimondják:
– Bűnös!
Az ügyvéd zavartan kérdi:
– De hát mindannyian odanéztek az ajtóra, nem?
– Igen, mi mindannyian odanéztünk – mondja az egyik esküdt. – A védence viszont nem!

Drága válaszok

Ügyfél kérdezi az ügyvédtől:
– Mennyi tiszteletdíjat kér jogi tanácsokért?
– 20.000 forintba kerül három válasz.
– Nem túl drága ez egy kicsit?
– De igen. És mi a harmadik kérdése?

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Megvesztegetések

Tárgyaláson a bíró így kezdi a mondókáját:
– Sajnos egy roppant kellemetlen esettel kell kezdenem: az igazság az, hogy Kovács ügyvéd úr megpróbált engem megvesztegetni 30.000 forinttal!
Néma csend a teremben. A bíró folytatja:
– Azonban az még szomorúbb, hogy Molnár ügyvéd úr, a másik fél védője szintén megpróbált megvesztegetni 40.000 forinttal. Így aztán arra a döntésre jutottam, hogy Molnár ügyvéd úrnak visszaadok 10.000 forintot, és pártatlanul fogom tárgyalni az ügyet…

Kellemetlen

Vádlott megkérdi az ügyvédjét:
– Meddig tart még ez a kellemetlen helyzet?
– Nekem tíz perc, neked tíz év!

Oroszlán

Az állatkertben egy látogató csodálkozva látja, hogy az oroszlán kint fekszik a napon és a hátsó felét nyalogatja hevesen. Mivel épp ott van egy állatgondozó, megkérdi tőle:
– Mondja, ez az oroszlán mindig így tisztálkodik?
– Dehogy! – feleli a gondozó. – Csak reggel beleharapott egy ügyvédbe, és más módon nem tud megszabadulni az ízétől.

Tiszta igazság

Ügyvéd kérdezi a védencét:
– Amit elmondott, az a tiszta igazság?
– A tiszta igazat mondtam. A többit majd tegye hozzá az ügyvéd úr.

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Vámpír és az ügyvéd

– Mi a különbség egy ügyvéd és egy vámpír között?
– ???
– Az egyik egy vérszívó vadállat, a másik pedig denevérré tud változni.

Jó benyomás

Még fiatal ügyvéd voltam, épp megkaptam az irodámat, s már vártam is, kik jönnek.
Kis idő múlva az üvegajtómon keresztül emberi árnyékot vettem észre, s úgy gondoltam, az első ügyfelemre jó benyomást kell tennem, ezért felvettem a telefonkagylót és képzelt beszélgetésbe kezdtem.
Valahogy így hangzott: – Igen, Mr John, megpróbálok időt szakítani az Ön jelentéktelen kis ügyére is, csak az az igazság, nagyon elfoglalt vagyok, hisz tudja, sok az ügyfél.
Ekkor letettem a kagylót, és gondolván, hogy nagy hatással voltam első ügyfelemre, így szóltam:
– Jó napot! Kérem foglaljon helyet! Miben lehetek szolgálatára?
És a válasz:
– A telefonszerelő vagyok, mondták, hogy itt még nincs bekapcsolva a telefon!

Gyász

Megszólal az ügyvédi iroda telefonja, szipogva felveszi a titkárnő:
– Halló, tessék? Ügyvédi iroda.
– Jó napot kívánok, Kovács ügyvédúrral szeretnék beszélni.
– Már megint maga telefonál? – zokog a titkárnő – Most mondom el ötödször magának, hogy Kovács ügyvéd urat tegnap autóbaleset érte, és meghalt.
– Tudom-tudom, de olyan jó ezt hallani!

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Kullancs

– Mi a különbség az ügyvéd és a kullancs között?
– A kullancs nem szívja a véred, ha már meghaltál.

Kísérletek

A biológiai labor vezetője mondja a vendégének:
– Mostanában a kísérleti patkányokról áttértünk az ügyvédekre.
– Miért? – csodálkozik a vendég.
– Először is: sokkal több van belőlük. Másodszor: a laboránsok nem kötődnek hozzájuk érzelmileg. Harmadszor: van egy csomó dolog, amit a patkányok nem hajlandóak megtenni.

Betörés

– Vádlott: úgy zajlott a betörés ahogyan azt az ügyvéd úr előadta?
– Hát, nem pontosan de az ő módszere sem rossz.

Tettestárs

Ha egy bűnözőnek segítesz mikor a bűnt elköveti, akkor te tettestárs vagy. Ha utána segíted, akkor ügyvéd.

Ártatlanság védelme

Minden ember ártatlan, mindaddig, amíg be nem bizonyosodik, hogy nincs több pénze…

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Éjszakai műszak

Két barát beszélget:
– Kezdem azt hinni, hogy az ügyvédem egy kicsit pénzéhes.
– Miből gondolod?
– Kiszámlázott nekem 60 ezer forintot éjszakai műszakért, mert éjjel az én ügyömről álmodott…

Kínai ügyvéd

– Hogy hívják a kínai ügyvédet?
– ???
– Perel Jen Be.

Ügyvédgázolás

Két rendőr áll az út szélén és nézik, hogy egy ügyvéd megpróbál átkelni az út másik oldalára. Már majdnem sikerül, amikor érkezik egy teherautó és elgázolja. Aztán hatalmas fékezés, a kocsi visszatolat, keresztül az ügyvéden. Ez még megismétlődik néhányszor, majd végül elhajt a sofőr. Az egyik rendőr tűnődve odafordul a másikhoz:
– Te Józsi, láttál már ilyen furcsa öngyilkosságot?

Sztárügyvéd

– Mi a különbség a jó ügyvéd és a sztárügyvéd között?
– ???
– A jó ügyvéd ismeri a törvényt. A sztárügyvéd ismeri a bírót.

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Csaló

Rendőrök lekapcsolnak egy csalót, aki az örök élet tablettáit árulja. Bíróságra kerül az ügy, a bíró kérdezi:
– Vádlott, volt már büntetve ezelőtt?
– Igen bíró úr, először 1314-ben.

Fuldokó ügyvéd

– Mit kell dobni egy folyóban fuldokló ügyvédnek?
– ???
– Az üzlettársát.

Katona ügyvéd

Őrmester az újonc katonához:
– Magára az a panasz, hogy mindenkinek ellentmond!
– Jelentem ügyvéd vagyok, és nem akarok kiesni a gyakorlatból!

Hasznos ügyvédek

– Miért hasznos tagjai a társadalomnak az ügyvédek?
– ???
– Mert így a rablógyilkosok kedvezőbb színben tűnnek fel.

Sértő vallomás

Az ügyvéd így szól a tanúhoz:
– Kérem hölgyem, hogy szó szerint ismételje el, mit mondott Önnek a vádlott!
A hölgy kicsit habozva így szól:
– De kérem, ha szó szerint elmondom, az minden tisztességes embert sérteni fog.
– Akkor – szól az ügyvéd – egyszerűen csak súgja a bíró úr fülébe.

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Pénztárca

– Miért hordják az ügyvédek a farkukon a pénztárcájukat?
– ???
– Mert így vastagabbnak látszik!

Zalatnay

– Mit gondol Ügyvéd úr, van esélyem rá, hogy felmentenek?
– Annyi esélye van, mint Zalatnay-nak a bankhitelre!

Ügyvédek

Egy kisfiú odamegy az apjához és megkérdezi:
– Apa, az ügyvedek igazat is mondanak néha?
– Persze fiam, az ügyvédek BÁRMIT képesek megtenni, csak hogy megnyerjenek egy ügyet.

Jehova

Egy ügyvédet megkérdeztek, nem lenne-e Jehova tanúja?
Válasz: – Nem voltam ott az esetnél így tanúskodni nem tudok, de védőként szívesem elvállalom az ügyet.

Mankóval

– Hát magával mi történt? – érdeklődik Kovács a szomszédjától, aki mankóval ballag ki a lakásból.
– Közlekedési baleset ért.
– És mankó nélkül egyáltalán nem tud járni?
– Az orvosom szerint igen. Az ügyvédem szerint nem.

Kedvező megoldás

A válóper végén mondja a feleség ügyvédje védencének:
– Nos, büszkén mondhatom, hogy mindkét fél számára kedvező megoldást sikerült találnunk.
Erre a feleség felháborodva:
– Kedvező megoldást én is tudtam volna, mit gondol, miért alkalmaztam magát?

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Ártatlan vagy bűnös?

– Ártatlannak érzi magát, vagy bűnösnek? – kérdezi a bíró a vádlottat.
– Tudna esetleg még valami más válaszlehetőséget is ajánlani, bíró úr?

Két ügyvéd étterembe megy

Két ügyvéd az ebédszünetben leugrik az étterembe ebédelni. Már majdnem odaérnek, amikor egyikük a fejéhez kap:
– Úristen, elfelejtettem bezárni az irodánkat!
Mire a másik:
– Ugyan már, mitől félsz, hiszen mindketten itt vagyunk!

Villanykörte

– Hány ügyvéd kell egy villanykörte kicseréléséhez?
– Három. Egy áll a létra tetején, egy rázza a létrát alul, egy pedig bepereli a létra gyártóját.

Whiskey

Amerikában egy férfit bíróság elé állítanak házi készítésű whiskey árusításáért. A tárgyaláson az ügyvéd felállítja vádlottat és az esküdtekhez fordul:
– Nos, hölgyeim és uraim, nézzék csak jól meg az ügyfelelmet. Tényleg úgy néz ki, mint aki képes eladni a whiskey-t, ha van neki otthon?

Rövid viccek – Ügyvéd viccek



Vámpírok

– Hol tanulják meg a vámpírok a vérszívást?
– ???
– Az ügyvédektől.

Ügyvéd-duma

Két ügyvéd találkozik.
– Hogy vagy? – hazudja az egyik…

Rövid viccek – Ügyvéd viccek





error: Content is protected !!