Rövid viccek – Erotikus viccek

Rövid viccek – Erotikus viccek

Hogy készül a kisbaba

– Anyu, anyu, tudom, hogyan lesz a kisbaba! – mondja az ötéves kislány az anyukájának.
– Na, hogyan?
– Úgy, hogy a kisfiú beleteszi a himbilimbijét az előtte térdelő kislány szájába!
– Nem kislányom, a kisbaba nem így lesz. Így a fizetésemelés, az új bunda és az ékszerek lesznek…

Metrós zaklatás

Zsúfolt metrókocsiban egy csinos nő odaszól a mögötte álló férfinak:
– Uram, ha még egyszer hozzám nyomja a micsodáját, feljelentem zaklatásért!
– Ugyan hölgyem, csak a fizetésem van a zsebemben, az ért magához, nem én! – feleli a férfi.
– Jó kis munkahelye lehet, mert ahogy éreztem, az elmúlt tíz percben ötször kapott fizetésemelést!

Kukkoló pasi

Egy pasi minden este kukkolja a szomszéd lányt az ablakon át, ahogy az vetkőzik a szobájában. Egyik nap aztán csörög a telefon, és a szomszéd lány az:
– Helló! Én vagyok a szomszéd lány, akivel szemben lakik. Nem találom a bugyimat, nem látta véletlenül, hogy hova tettem?

Spermák

Két sperma beszélget:
– Te látsz itt petesejtet?
– Nem!
– Akkor ez szopás…

A vibrátor

Egy dögös kiscsaj bemegy a bárba, és letelepszik az egyik bárszékre, majd hangos koppanással lerak a bárpultra egy vibrátort. A csapos pókerarccal megkérdezi:
– Mit adhatok?
– Nekem egy Vodka-narancsot, a barátomnak meg négy ceruzaelemet.

Nővérke

– Nővérke! Hagy adjak egy csókot magának!
– Nem lehet!
– De nővérke! Hagy adjak egy csókot!
– Nem lehet! Már az is szabályellenes, hogy meztelenül fekszünk egymáson az ágyban!

Rövid viccek – Erotikus viccek

Női nemi szerv

Szexuális felvilágosítás órán dolgozatot írnak a diákok. A tanár feladja a kérdést:
– Rajzoljatok le egy női nemi szervet!
Az egyik lány szégyenlősen lesüti a szemét, mire a mellette ülő srác felkiált:
– Tanárnő, ez nem ér! Tetszik látni, hogy puskázik?

Kíváncsiság

A múltkor csengettek, kinyitom az ajtót, és ott áll egy magas, jóképű pasas, és azt kérdi, itthon van-e a férjem.
Mondom, nincs, erre felkap, bevisz a szobába, lerak a franciaágyra, és jól megdug. Utána egy héten át minden egyes nap ugyanez történt… Na most már megöl a kíváncsiság, hogy vajon mit akarhat ez a pasas a férjemtől?

Teljes meztelenség

A mennyasszony anyja egy kissé túl szemérmes, és a nászéjszaka előtti uolsó intelme így szól:
– Ne mutasd magad soha teljesen meztelenül a férjed előtt, mindig legyen rajtad valami ruhanemű. A teljes meztelenség undorító, közönséges, ízléstelen, kiábrándító!

Eltelik két hét, az ifjú férj egy este enyhe gyanakvással így szól a feleségéhez:
– Mondd szívem, nem volt nálatok a családban valami elmebetegség, vagy öröklött téboly?
– Miért kérded?
– Különben mi a fenétől van az, hogy minden áldott este ezzel a hülye kis kalappal a fejeden vonulsz be az ágyba?

Legjobb barátok

Fiatal lány az első randira készül. Elmegy a fiúval moziba, utána pedig a srác hazakíséri. Amikor a fiú egy búcsúcsókot akar neki adni, a lány kiugrik az autóból és beszalad a házukba. Este még ezt írja a naplójába:
„Józsival ma moziban voltunk, utána pedig meg akart csókolni. Ezt én nem engedtem és hazaszaladtam. Hiába, az ember legjobb barátai a lábai.”
A legközelebbi alkalommal a fiú a blúzába is be akar nyúlni, de a lány ezt sem hagyja, megint elszalad. Bekerül a naplóba a bejegyzés:
„Józsi ma be akart nyúlni a blúzomba, de én elszaladtam. Mint már azt korábban megállapítottam, egy lány legjobb barátai a lábai.”
A harmadik találka után is beírás a naplóba:
„Hja, egyszer még a legjobb barátok is eltávolodnak egymástól…”

Rövid viccek – Erotikus viccek

Csinos pincérnő

Egy fickó bemegy az étterembe. Leül, nézegeti az étlapot, majd megjelenik a csinos pincérnő:
– Jó napot kívánok, mit hozhatok?
– Ebédelni szeretnék.
– És konkrétabban mire gondol?
– Konkrétan a dugásra gondolok, de most enni jöttem be.

Fejfájás ellen

A férj az éjszaka kellős közepén felébreszti feleségét:
– Drágám, itt a gyógyszered!
– Milyen gyógyszer?
– A fejfájásod ellen!
– De hát nekem nem is fáj a fejem!
– Nem? Akkor kefélhetünk végre?

Angol királynő

Az angol királynő látogatást tesz a flotta legnagyobb hajóján. A tengerészek felsorakoznak. A látogatók éppen a hajóhídon mennek át, amikor feltámad a szél és meglebbenti a királynő szoknyáját, amely alatt nyitott fenekű bugyogó van. A híd alatt álló sorban álló egyik matróz felvihog. A protokollfőnök észreveszi és utasítja a kapitányt, hogy szigorúan büntesse meg a fegyelmezetlen tengerészt.
Egy hét múlva a kapitány jelent:
– A rendbontó 3 napos elzárást kapott!
– És mi tartott ilyen sokáig?
– A teljes szabályzatot át kellett néznem, hogy találjak egy idevágó paragrafust!
– És melyik volt az?
– Ha a matróz a hajón rést lát és azt nem tömi be, háromnapos elzárással büntethető.

Remek orvosnő

Két öreg ember beszélget. Azt mondja az egyik:
– Nekem remek orvosnőm van. 1 perc alatt megnöveli a hímvesszőm méretét.
– Hogyan?
– Kézrátétellel.

Cseles gyerek

Pistikéék táborba mentek. Mindenkinek jutott ágy, kivéve Pistikének. Így hát gondolt egyet, odamegy a tanítóhoz, és azt mondja neki:
– Tanárnő! Idefekhetek maga mellé? Mert otthon anyukámnak is így szoktam!
– Na jó! De csak itt a táborban! Míg itt leszünk! – válaszolta a tanárnő.
Egy kis idő múlva Pistike újra megszólal:
– Tanárnő! Beledughatom a kisujjam a köldökébe? Mert otthon anyucinak is így szoktam!
– Ok. De ma este ez az utolsó kívánságod!
Fél perc múlva felsikolt a tanárnő:
– DE PISTIKE! EZ NEM A KÖLDÖKÖM!
– De nekem sem a kisujjam!

Rövid viccek – Erotikus viccek

Beszéljünk a zenéről

– Te, mi mindig csak a szexről beszélgetünk! Ez annyira unalmas már! Beszéljünk most valami másról!
– Jó, de miről?
– Mondjuk a zenéről.
– Rendben. Csináltad már zongorán?

Óvszer

Az ötéves kislány bemeny az óvszereshez.
– Egy csomag óvszert kérek!
– Dehát te még olyan kicsi vagy… még ott a tej a szádon!
– Az nem tej!

Szexuális problémák

Jancsi és Juliska sétálnak az erdőben.
– Te Juliska, szeretnélek megdugni.
– Nem lehet Jancsi.
– Miért nem?
– Két oka van. Az egyik, hogy még szűz vagyok. A másik, hogy ha kefélek, akkor fáj a derekam.

Hamburger

Fiú mondja a szőke nőnek:
– Tudod, hogy mi a különbség az orális szex és a hamburger között?
– Nem, mi?
– Hmm, tudod mit? Akkor meghívlak egy hamburgerre!

Rémálom

Egy nőnek rettenetes rémálma van. Meztelenül rohan egy sikátorban, miközben egy hatalmas néger férfi kergeti. A nő rohan, rohan, de nincs menekvés. Megbotlik, elesik, és az ürge ráveti magát. A nő elkezd sikoltozni:
– Mit akar maga tőlem?
A fazon megáll és ránéz a nőre:
– Én magától? Hisz maga álmodik engem.

Rövid viccek – Erotikus viccek

A diszkóban felszedett lány

Egy fickó felszed egy fiatal lányt a diszkóban. Felmennek a lány lakására, ahol mindehol kis plüssállatok hevernek, a szekrény tetején, a könyvespolcokon, az ablakban, a földön, és még az ágy is tele van velük. Szeretkezés után megkérdezi a fiú:
– Milyen voltam?
Mire a lány:
– Hát, az alsó polcról bármit választhatsz…

Utálom a pornófilmeket

„Utálom a pornófilmeket. Baromi rossz látni, hogy valakinek másfél óra alatt több jó nő jut, mint nekem egész életemben!”

Szeretkezés után

Nő: Jó volt a szeretkezés. Most fekszünk egymás mellett, elgondolkozva néz fölfelé. Aggódom. Vajon miről gondolkozik? Biztos a kapcsolatunkról. Ó jaj, ráncolja a homlokát. Biztos döntésre jutott. De nem szól. Csak összeszorítja ajkait. Mérlegel, számítgat. Biztos végigfut agyán, hogy már két éves a kapcsolatunk. Talán azt is észrevette, hogy egy kicsit meghíztam. Nem szól semmit. Csak néz felfelé szigorú arccal…
Férfi: Ott a plafonon az a légy. Mászkál. Vajon hogy a francba nem esik le?

Úszásoktatás

Egy csinos kis szőke nő úszni tanul. Egy idő után így szól az úszóoktatóhoz:
– Mondja, tényleg elsüllyedek, ha kihúzza a lábaim közül az ujját?

Kismicsoda

Egy pasas felszed egy nőt, hazaviszi a lakására. Levetkőznek, a nő meglátja, hogy a pasasnak bizony nincs nagy oka a büszkeségre, megkérdi:
– És mit gondolsz, ki fog azzal a kisméretű micsodáddal kielégülni?
– Hogyhogy ki? Hát én.

Ajtónyitás

Szerelmespár megy fel a fiú lakására. A fiú már nyitná az ajtót, amikor a lány megszólal:
– Tudod, én mindig figyelem, ki hogyan nyitja ki az ajtót. Vannak, akik gyorsan megforgatják a kulcsot, aztán hirtelen kinyitják az ajtót. Ők a szexben is ilyenek, az erőszakosságot pedig nem szeretem.
A fiú nagyot néz, de a lány folytatja:
– Aztán vannak akik órákig keresik a kulcslyukat. Ők a tapasztalatlanok, őket sem bírom. Te hogyan szoktad kinyitni az ajtót?
A fiú büszkén:
– Elsőször is megnyálazom a kulcslyukat…

Rövid viccek – Erotikus viccek

Raktárban

Ez itt a szép pici piros szád… Ez a két alma a mellecskéd… Itt a szép, sima hasikád… Ez meg a…
– Józsi! Most dugunk, vagy leltározunk?

Szerető és feleség

Látod azt a két nőt? A barna hajú a felségem, szőke meg a szeretőm!
– Érdekes nekem is, csak pont fordítva!

Kővéválás

Pistike bekukucskál a fürdőszobaajtón, miközben a nővére zuhanyozik. Nézi egy kicsit, majd pánikszerűen felugrik, és berohan a szobájába. Odabent riadtan gondolja:
„Anyu mindig azt mondja, hogy ha meglesek valakit, akkor kővé változom. Azt hiszem, igaza lehet, mert most a lábam között már éreztem valami keménységet!”

Ébresztés

Az ifjú pár megérkezik a szállodába. Mikor indulnának a szobájukba, a recepciós udvariasan megkérdezi:
– Hánykor kérnek ébresztést?
A feleség szeme felcsillan:
– Egykor, háromkor, ötkor, és hétkor…

Szado-mazo magazin

Mondja az anya az apának:
– Te, a fiunk szobájában találtam egy szado-mazo magazint. Szerinted mit csináljunk vele?
– Azt nem tudom, de szerintem ne fenekeljük el.

Az első férfi

Nászéjszaka után a férj megkérdi újdonsült feleségét:
– Mondd drágám, ugye én voltam az első férfi, akivel együtt aludtál?
– Igen, ebben teljesen biztos lehetsz. A többiekkel egy percet se aludtam egész éjszaka…

Nagyszájú

Újságírók kérdezik egy kínos ügyről az elnökjelöltet:
– A volt titkárnője azt terjeszti Önről, hogy… hogy is mondjam… szóval, hogy az Ön micsodája nagyon kis méretű. Mi erről a véleménye?
– Semmi, nem kell törődni vele. A volt titkárnőmnek nagy a szája, ennyi az egész.

Rövid viccek – Erotikus viccek

Piroska

Piroska sétál az erdőben, előugrik a farkas és azt mondja:
– Nem félsz Piroska?
– Miért félnék? Pénzem nincsen, dugni meg szeretek.

Nudista strandon

Egy nő meg egy férfi találkozik a nudista strandon.
– Örvendek – mondja a férfi.
– Látom…

Síelés és szex

Miért jobb a síelés mint a szex?
– Nagy szűz területek várnak meghódításra.
– A domborzati adottságok kitűnőek.
– Naponta akár 20x is feljuthatsz a csúcsra.
– A botod mindig kemény.
– A pálya alattad mindvégig nedves és csúszós.
– A menetek száma korlátlan.
– Bérletet válthatsz az élvezethez.
– Hosszasan gyönyörködhetsz a csúcson.
– Választhatsz, hogy kezdő vagy haladó szinten próbálkozol.
– Ha nem megy, vehetsz órákat.

Jó mellek

Pistike nagyon nézi a tanárnőt az iskolában. A tanárnőnek egy idő után feltűnik a dolog, majd megkérdezi:
– Pistike, miért bámulsz engem ennyire?
– Csak azt nézem, hogy milyen jó melle van a tanárnőnek!
– Ejnye Pistike, mindjárt kapsz egyet a szádra!
– Jó, a másikat meg tessék a kezembe adni!

Szexis diáklány

Bemegy a szexis diáklány a professzor irodájába, becsukja az ajtót maga mögött, leül a székre, miniszoknyájából kivillannak a combjai.
– Professzor úr, bármit megtennék, hogy átmenjek a vizsgán!
A professzor végigméri.
– Bármit?
A lány előrehajol, érzékien búgja:
– Igen, bármit!
– Akkor próbáljon meg tanulni.

Rövid viccek – Erotikus viccek

Szűz-e a nő

– Honnan tudod meg, hogy egy nő szűz-e?
– ???
Felhívod a szobádba, eléraksz egy újságot, és kifigyeled, hogy melyik csillagjegy horoszkópját olvassa.

Szenvedélyesebb

A barátnőm azt mondta, hogy lehetnék sokkal szenvedélyesebb… Így hát beszereztem még egy barátnőt.

Miért hangosak a nők szex közben?

Miért hangosak a nők szex közben:
– Megpróbálja túlharsogni a partnerét.
– Irigykedjen csak a szomszédasszony.
– Szorítja a csuklóját a bilincs.
– Pornófilmeken nőtt fel.
– Azt szeretné hogy a szomszédok is nyomon követhessék az eseményeket.
– Úgy gondolja, hogy ha már nem lehet jó, legalább legyen hangos.
– Azt reméli, hogy ezzel eltereli a férfi figyelmét a háttérben zajló focimeccsről.
– Ezt tanulta a mamájától.

Rövid viccek – Erotikus viccek

error: Content is protected !!