Rendőr viccek

Rendőr viccek

Rendőr viccek





Hulla
Két rendőr sétál a részlegük határánál. Azt mondja az egyik:
– Te, nézd már! Itt egy hulla!
– Ne má, megint?
– Az a sok munka, megvárni a helyszinelőket, a hallottkémet meg a papírmunka…
– Te! Vigyük át a másik részlegbe.
Át is viszik, ahol pár óra múlva a másik részleg rendőrei arra járnak. Megszólal az egyik.
– Te bazmeg! Ez a hulla visszajött!
Audi Quattro
A rendőr megállítja az autót.
– Jó napot uraim, ebben az autóban csak négyen ülhetnek, maguk meg öten vannak.
– Na de biztos úr, a forgalmi engedélyben öt személy szerepel!
– Nem úgy van az! Milyen kocsi ez, kérem szépen?
– Audi Quattro.
– No látja! A quattro négyet jelent, tehát maguk csak négyen ülhetnek benne.
– De biztos úr, ez nem igaz! Kérdezze meg a felettesét!
A rendőr beszól a központba, majd így szól a vezetőhöz:
– Most nem tudják adni, mert éppen két olaszt szállít ki egy Fiat Unóból!
Rendőr horgászik
– Hogyan horgászik a rendőr?
– ???
– Fog egy halat és addig veri, amíg el nem árulja, hol vannak a többiek.
Sofőrök
Két sofőr pálinkázik a kocsmában, kint meg járó motorral pöfögnek a kocsik.
Az ablakon keresztül lesi a rendőr, ahogy a sofőrök koccintanak.
– Hé! – Kiált oda. – Maguk mit isznak?
– Pertut.
– Az más! Mert ha pálinka lenne, most rögtön elvenném a jogosítványukat!
Gáztűzhely
A rendőr egy gáztűzhelyt vásárol. Az egyik nap boldogan újságolja a felesége:
– Ezzel a gáztűzhellyel jó vásárt csináltunk! Három hete gyújtottam meg a lángot, és még most is ég!
Füstölő autó
Egy rendőr megállít egy fickót, aki egy nagyon rozoga, füstölő autót vezet:
– Uram, ugye nem akarja erre a roncsra azt mondani, hogy autó?
– Nem, nem, semmiképpen, hiszen akkor jogosítványra is szükségem lenne!
Új híd
Az új híd felavatása után odaállítanak egy rendőrt hogy számolja meg, hány ember megy át a hídon.
A rendőr számolja:
– Egy darab, két darab, három darab…
Meghallja ezt egy járókelő, mondja a rendőrnek:
– Az embereket nem darabban számolják hanem főben.
A rendőr számol tovább, most már jól:
– 4 fő, 5 fő, 6 fő 7 fő, kedd, szerda…
Rendőr esküvője
– Mivel fényképeznek a rendőr esküvőjén?
– Traffipax-al.
– És miért csak idősek látszanak rajta?
– Mert csak 60 felett fényképez.





Köcsögök az út szélén
Az országúton hatalmas viharban megy egy kamionos.
Lát egy piros esőkabátos embert az út szélén, megáll. Kinyitja az ajtót és megkérdezi:
– Mit akarsz?
– Én vagyok a piroskabátos köcsög, és éhes vagyok.
Gondol egyet a kamionos, kidobja neki az ebédjét, majd továbbhajt. Nemsokkal később lát egy sárga esőkabátos embert az út szélén. Mellette is megáll.
– Mi kéne?
– Én vagyok a sárgakabátos köcsög, és szomjas vagyok.
A kamionos kidobja neki az innivalóját, majd továbbhajt.
Kis idő múltán újabb, kék esőkabátos embert lát az út szélén. Megáll.
– Na neked mi kéne te kékkabátos köcsög?
– Jogosítvány, forgalmi engedély…
Mindig megveri
A feleség feljelentést tesz a rendőrségen.
– A férjem mindig megver!
– Milyen gyakran? – kérdi a rendőr.
– Ahányszor csak kártyázok vele.



Rendőr viccek



Mateklecke
A tanító néni a rendőr gyerekéhez:
– Pistike, az volt a feladat, hogyha valaki öt kilométert tesz meg gyalog, egy óra alatt, akkor mennyi időre van szüksége 18 kilométer megtételéhez! Miért nem csináltad meg a leckét?
– A papám segít benne, de még mindig úton van.
Amikor jólesik
A rendőr áll kint a szakadó esőben, és a felesége által csomagolt szendvicset eszi. A kollegák döbbenten nézik:
– Józsi, miért nem jössz be ide az őrszobára enni?
– Azt mondta az asszony, akkor egyek, amikor jólesik.
Index
A rendőr leállít egy autót műszaki ellenőrzésre.
– Kapcsolja be a féklámpát! – Jó.
– Reflektort! – Jó.
– Index? – Jó. Nem jó. Jó. Nem jó…



Temetési öltöny
Amikor az apjuk meghal, a két rendőrfivér úgy dönt, öltönyben temetik el. Az idősebbik fiú ezért elküldi a fiatalabbat, hogy vegyen öltönyt. Szépen fel is öltöztetik az apjukat, és megadják neki a végtisztességet. Egy hónap múlva aztán a fiatal rendőr így szól az idősebbhez:
– Testvér, kéne egy kis pénz, hogy ki tudjam fizetni apa öltönyét.
– Jól van – feleli a bátyja.
A kérés ezután hónapról hónapra megismétlődik, és a fivér egyre kevésbé érti a dolgot. Végül megkérdezi:
– Te, miert vettél részletre ilyen drága öltönyt a halott apánknak?
– Én nem részletre vettem azt az öltönyt, hanem kölcsönöztem!
Help
Két rendőr sétál a Dunaparton. Egyszer csak hallják, hogy valaki kiabál:
– Help! Help!
– Ez mit jelent? – kérezi az egyik.
– Ez angolul azt jelenti, hogy segítség.
– Jobban tette volna, ha úszni tanul meg, és nem angolul!
Bolondok háza
– Mi a különbség a rendőrség és a bolondok háza között?
– ???
– Más a telefonszámuk.
Kesztyű
Két rendőr beszélget:
– Fázik a kezem.
– Akkor tedd zsebre!
– Nem tudom, mert ott van a kesztyűm!
Söröskorsó
A rendőr találkozik a jótündérrel, aki teljesíti 2 kívánságát.
Az első kívánságom, hogy kérek egy olyan söröskorsót, amiből soha nem fogy ki a sör. A tündér teljesíti, erre a rendőr:
– Hú, ez nagyon jó! Ebből kérek még egyet!
Három kívánság
Közúti ellenőrzéskor igazoltatja a rendőr a jó tündért, aki így szól hozzá:
– Rendőr, a lelked mélyén jó ember vagy. Teljesítem három kívánságodat! Mit kérsz?
– Személyit, jogosítványt, forgalmi engedélyt!
Gumibot
A rendőr megállít egy részeg autóst, közben a gumibotjával fenyegetően hadonászik:
– 5000 Ft, és örüljön, hogy ennyivel megússza!
Erre a részeg: – Ne szórakozzon máán biztos úr, 5000 ezér a gumibotéér? Adja ide 500-ért és megegyeztünk…
error: Content is protected !!